Sharon Stones: Testbeszéd

Minek használsz nagy szavakat, mikor hallgatni kéne?
Odabújni a másik emberhez.
Van az úgy, hogy feleslegesen mondod ki őket,
néha semmit se jelentenek!
Spórolj a levegővel és tartsd a szót magadban,
fogalmazd meg egy simogatásban!
Hagyd el a fogalmakat és öleld át, szorítsd, karold fel,
így majd a véred dobolja el...

Dom-dom-dom, dom-dom-dom, dom-dom-dom, dobogja majd.
Dom-dom-dom, dom-dom-dom, dom-dom-dom, dobogja majd.

Minek használsz nagy szavakat, mikor hallgatni kéne,
a zörejek miként halnak el?
Csend van, nyugalom van, csak a vér zubog folyton,
te is érzed a halántékodon.
Ne hagyja el artikulált hang váratlanul a torkodat,
másképp mutassa, jól érzed magad!
Remegő ujjbegyeddel simítsd végig a homlokát,
így kívánj jó éjszakát!

Dom-dom-dom, dom-dom-dom, dom-dom-dom, dobogja majd.
Dom-dom-dom, dom-dom-dom, dom-dom-dom, dobogja majd.

Billentyűm lekopogja, bal kamrám visszhangozza,
pár kódolt dobbanással pitvarod falára írja.
Billentyűm lekopogja, bal kamrám visszhangozza,
pár kódolt dobbanással pitvarod falára írja.

Billentyűm lekopogja, bal kamrám visszhangozza,
pár kódolt dobbanással pitvarod falára írja.
Billentyűm lekopogja, bal kamrám visszhangozza,
pár kódolt dobbanással pitvarod falára írja.

Billentyűm lekopogja, bal kamrám visszhangozza,
pár kódolt dobbanással pitvarod falára írja majd...

Sharon Stones: Légy boldog

Jól kezdődik: gyerek vagy,
beszélni tanulsz, sokat játszol.
A szüleid meséket olvasnak,
falra mászol a nagymamától.

Hosszabb szünet, írni is tudsz,
hülyékkel vagy összezárva.
Csak te vagy, meg a többiek,
zsebpénzt gyűjtesz egy kazettára.

Csalj egy mosolyt az arcodra,
legyen a szájad finoman kinyitva
görbítsd be a szemöldöködet,
arcodra apró gödröket,
árkokat - a méregfogadat
húzd ki, folytasd, ne add meg magad!
Vegyél föl egy szép ruhát,
valami tarkát, valami tarkát.

Házibulik, barátságok,
égések, lángolások -
ha kivágott az imádott,
utálni kezded a világot.

És a margóra kerülsz, az idő nem vár
válladra veszed a gondokat.
"Ha ez leszel, az nem lehetsz már!"
Önpusztítás, bűntudat.

Csalj egy mosolyt az arcodra,
legyen a szájad finoman kinyitva
görbítsd be a szemöldöködet,
arcodra apró gödröket,
árkokat - a méregfogadat
húzd ki, folytasd, ne add meg magad!
Vegyél föl egy szép ruhát,
valami tarkát, valami tarkát.

Éjszaka van, és te állsz a téren,
Problémád lesz, arra lélek se jár.
A felszín csacsog, csend a mélyben,
ennyi volt eddig, hogyan tovább?

Csalj egy mosolyt az arcodra,
legyen a szájad finoman kinyitva
görbítsd be a szemöldöködet,
arcodra apró gödröket,
árkokat - a méregfogadat
húzd ki, folytasd, ne add meg magad!
Vegyél föl egy szép ruhát,
valami tarkát, valami tarkát.

Csalj egy mosolyt az arcodra! (Csalj egy mosolyt az arcodra...)
Legyen a szájad finoman kinyitva! (...finoman kinyitva...)
Görbítsd be a szemöldöködet! (...a szemöldöködet...)
Húzd ki a méregfogadat! (...a méregfogadat...)
Hallass vidám hangokat! (Hallass vidám hangokat!)
Hallass vidám hangokat!

Sharon Stones: Trolibuszok

Ez nem egy szerelmi vallomás,
mert az minden tekintetben egész más.
Először is lassú a tempója,
hogy lassúzni lehessen alatta.

A szöveg pedig bókokból épül fel,
hatást ér el a gyönyörű refrénnel.
Nagy szavakkal én élni nem tudok,
hogy kiteljesítsem e lírai dallamot.

Csak azt szeretném mondani most, hogy nagyon szeretlek!
Nem szándékom eltúlozni az érzéseimet,
de az én szerelmem táplálja a trolibuszokat,
és szüntelenül mozgatja a villamosokat.

Emlékszel-e még arra, kedvesem,
mikor a 28-ason ültünk kettesben,
fél éve volt, hogy megismertelek,
és rózsaszínben láttuk az életet!

Előtte meg egy filmet néztünk meg,
mert nagyon szeretjük a művészfilmeket,
majd néztük az üres autóbuszokat,
így ünnepeltük az évfordulónkat.

Csak azt szeretném mondani most, hogy nagyon szeretlek!
Nem szándékom eltúlozni az érzéseimet,
de az én szerelmem táplálja a trolibuszokat,
és szüntelenül mozgatja a villamosokat.

És remélem, hogy nem felejtjük el,
hogy minden évben eljön a november,
majd hideg lesz, és nem lesz világítás,
de reményem szerint kész lesz már ez a szerelmi vallomás!

Sharon Stones: Változás

Kora reggel fogat mosok, hogy kikaparjam a számból a keserűséget, a nyomorúságot, a sok ostobaságot, amit tegnap mondtam neked.
Amikor nem vagyok éppen veled, titokban beveszek egy fogszabályzót, hogy kialakítson a számban egy széles mosolyt.

Persze nem változott semmi, mindenem ugyanolyan, mint rég.
Lehet-e, hogy nem változik semmi, s minden marad olyan, mint rég?
Persze nem változott semmi, mindenem ugyanolyan, mint rég.
Lehet-e, hogy nem változik semmi, s minden olyan marad, mint rég?

Kiterítem a tervrajzokat, spejzból kiveszem a csontosfazekat, a jégről a többi szervemet, a gardróbból meg a bőrt.
És ragasztózni kezdek, lassan összeállítom a testemet, hogy útra kész legyek, és az utcán ne bámuljanak majd az emberek.

Persze nem változott semmi, mindenem ugyanolyan, mint rég.
Lehet-e, hogy nem változik semmi, s minden marad olyan, mint rég?
Persze nem változott semmi, mindenem ugyanolyan, mint rég.
Lehet-e, hogy nem változik semmi, s minden olyan marad, mint rég?

Pár nap múlva elindulok, az utcára érve rádöbbenek, hogy a szívem a frigóban pihen
Ezen az egyedülálló ünnepen majd tévé előtt állok, és kezemben alkohol és nézem,
ahogyan aszámok nullára váltanak, és nem akarom elhinni, hogy csak ennyi.

Persze ma sem változott semmi, mindenem ugyanolyan, mint rég.
Lehet-e, hogy nem változik semmi, s minden marad olyan, mint rég?
Persze nem változott semmi, mindenem ugyanolyan, mint rég.
Lehet-e, hogy nem változik semmi, s minden olyan marad, mint rég?

(Lehet-e, hogy nem változik semmi?)
Tükörbe mustrálom magam
(Lehet-e, hogy nem változik semmi?)
A testem a lelkem ugyanolyan
(Lehet-e, hogy nem változik semmi?)
Holnap újra próbálkozom!
(Lehet-e, hogy nem változik semmi?)
Holnaputánra megváltozom!

Holnaputánra megváltozom!

Sharon Stones: Édes-bús temető

Édes-bús temető, nemlétbe emelő,
Virágzó, zöldellő evilági hely.
Napsütés ragyogó, könnyekkel csobogó,
Lépésben haladó, szomorú menet.

Most viszik, temetik, az égiek figyelik
ott lent, hogy keresik a kijelölt helyet.
Meglelik, beteszik, rögökkel elfedik,
A háttérben vöröslik a felkelő hold.

Éltél már eleget, láttál nagy hegyeket,
Szerettél szép nőket - mondták neki.
Dolgoztál eleget, nemzettél gyereket,
Elmehetsz aludni - mondták neki.

Ő persze megijedt, elfutott, elesett,
úgy volt, míg este lett, egyedül nagyon.
Reggelre öreg lett, mondott egy beszédet
az égieknek, hogy ez nem fair dolog!

Édes-bús temető, virágzó, zöldellő
A háttérben vöröslik a felkelő hold
Milliók közt az egyetlen volt!

Édes-bús temető, virágzó, zöldellő
A háttérben vöröslik a felkelő hold
Milliók közt az egyetlen volt!

Milliók közt az egyetlen volt...

A háttérben vöröslik a felkelő hold
Milliók közt az egyetlen volt...

Sharon Stones: Erős vagy

Erős vagy, látszik rajtad,
fogcsikorgatás nélkül végzed el
amit a főnök elrendel!
Dolgozol, elfoglalt vagy, a
családot is pátyolgatni kell,
Míg az ősi énekkel,
dúdolgatsz amit magadban, a
leselkedő félelmekre hatsz,
mert a benned égő dac
nem ad időt a panaszkodásra,
nem engedi, hogy elhagyjad magad,
ha már bevállaltad!

Ez a játék nagyon vad,
némán kell védened magad,
elkerülni hurokcsapdákat,
megőrizni fontos dolgokat.

Szívszorongató történetek,
főképp, mert veled történtek,
s miközben ezeket meséled,
mosolyogsz, vagy hangosan nevetsz.
Bizonyosságot jelentesz,
akire bárki felnézhet!
A kihívást elfogadtad,
erős vagy, látszik rajtad...
A kihívást elfogadtad,
élni fogsz, látszik rajtad!

Ez a meccs bár nagyon rút,
s tetemes a még bejárandó út,
a percek lassan peregnek,
mert élettel töltöd meg őket!

Sharon Stones: Féltelek

Azt mondtad, nem volt kínos
csöndünk, mióta találkoztunk.
A bennem kongó kínos
csöndbe robbant be mondatod.
Alkoholmámorban úszva
fogalmazgatom a mondhatatlant,
hogy az egyik pillanatban
jó, a másikban meg rossz.

Nem foglak megismerni,
és nem fogsz hozzám közel kerülni,
és tény, hogy vergődésünk
nem bír ki egy fél évet sem,
vannak bár percek, mikor
mindketten úgy teszünk, mintha -
én akkor is rogyadozva
kapaszkodom a magányomba.

És annyi még, hogy féltelek, féltem a szép gyöngyház lelkedet,
csak remélhetem, hogy elhiszed, és nem átkozol halkan..
Csak annyi még, hogy féltelek, féltem a szép gyöngyház lelkedet,
csak remélhetem, hogy elhiszed, és nem átkozol halkan...

Csend csendül, szétválunk,
szemem előtt furcsa képek,
mozgólépcsőn dülöngélő
hajnali árny most a lélek.
Megrezdül, téblábol,
még egyszer visszanézek,
kék az ég, szépek a fények,
az emberek közti térbe lépek.

És annyi még, hogy féltelek, féltem a szép gyöngyház lelkedet,
csak remélhetem, hogy elhiszed, és nem átkozol halkan..
Csak annyi még, hogy féltelek, féltem a szép gyöngyház lelkedet,
csak remélhetem, hogy elhiszed, és nem átkozol halkan...

...átkozol halkan...